Brüsszelben jártunk

A kollektív alku munkabizottság által kiküldött kérdőívet 8 ország töltötte ki. A kérdőív elemzésekor most döntően arra kerestek választ, hogyan alakulnak a bérek hosszú távon, ugyanis az erre kapott válasszal támasztja alá az ETUC a reálbér stagnálása, sőt esetenként visszaesése következtében kialakult alacsony bérek ellen indítandó kampányt, illetve az ETUC végrehajtó bizottságának határozatát.

A 2000-2007-es periódust figyelembe véve a reálbérek különösen lassan nőttek az EU13-ban, mindössze alig valamivel több, mint 3%-ot. Ha a 27 európai országot vesszük figyelembe, a kumulált növekedés valamivel magasabb, 6,68 %. Nagyon nagyok azonban az eltérések az egyes országokat illetően. Spanyolországban pl. egyáltalán nem volt reál béremelkedés 2000 és 2007 között, 0,3%-kal stagnáltak a bérek. De nem sokkal jobb a helyzet pl. Németországban sem, itt 1,05%-os növekedést konstatáltak, ami jóval alacsonyabb, mint a termelékenység emelkedése. De Ausztriában is csupán 2,37, Olaszországban 3% volt. Az eleve alacsony bérszínvonalú Portugáliában pedig mindössze 2,62% volt az összes reálbér-növekedés.

Nem mindegyik régi uniós tagállam mutat azonban ennyire kedvezőtlen képet: Dániában, Finnországban és Svédországban 14%-os növekedést értek el, Írországban 19%-ot és Nagy-Britanniában pedig csaknem 17%-ot. Franciaországban a reál bérnövekedés hét év alatt a 10 százalékhoz közelít.

Természetesen egész más a helyzet az új tagállamokban. A bérfelzárkózás és bérharmonizáció jegyében az újonnan belépőknek gyorsított ütemben kell emelniük a béreket ahhoz, hogy az uniós átlaghoz képest rendkívül alacsony szintről feljebb kerüljenek. Esetükben tehát a dinamika azt is jelzi, hogy honnan indultak: Litvánia, Lettország és Észtország reálbér növekedése 2000 és 2007 között meghaladta a 70%-ot. Hasonlóképpen 70 százalékos értéket mutat Románia is. A szintén rendkívül alacsony bérszínvonalú Bulgáriában viszont 7 év alatt összesen 27 %-os reálbér növekedést tapasztaltak. Az új tagállamok közül a leglassúbb volt a reálbér növekedés Lengyelországban (11%), az új tagállamokénál amúgyis magasabb bérszínvonalú Cipruson (10%), Máltán (5,3%).  Szlovéniában és Szlovákiában 20% körüli értéket értek el.  2000 és 2007 között a reálbér-növekedés Magyarországon 38%, Csehországban 30% volt, ezzel tehát az új tagállamok között a középmezőnyben helyezkedve el.  
Megállapíthatjuk, hogy a reálbérek rendkívül egyenlőtlenül alakultak mind a régi, mind az új tagállamok csoportján belül. Az tény, hogy a korábban mindig utolérési célként emlegetett Portugália reálbérszínvonala alig emelkedett, ami az új tagállamok utolérési lehetőségét erősíti. Azonban pl. a korábban is magas bérszínvonalú északi országok, Nagy-Britannia és Írország és az új tagállamok bérszínvonala közötti szakadék tovább nőtt.   

A minimum bérek 2003-2007 év közötti kumulált növekedése szintén nagy változatosságot mutat.  Ebben az esetben a legnagyobb növekedést Észtország és Bulgária produkálta (több, mint 60%), a legkisebbet Hollandia (4,2%) és Belgium (8,3%), Franciaország (8,7%) és Görögország (8,8 %). Igaz, hogyha figyelembe vesszük, hogy a felettébb dinamikus növekedés Bulgária esetében azt jelentette, hogy a minimum bér 56 euróról 92 euróra nőtt, Észtországban pedig azt, hogy 138 euróról 288 euróra nőtt, miközben a lassú hollandiai növekedés következtében a 2003-as 1249 eurónyi minimumbér 1301 euróra nőtt, akkor beláthatjuk, hogy az utolérés a minimum bér tekintetében még nagyon távoli cél. A régi tagállamok közül a legalacsonyabb minimumbérrel Portugália rendelkezik: itt 416 euróról 470 euróra nőtt a minimumbér az adott időszakban. Magyarország 21,7%-os növekedéssel a 2003-as 212 euróról 2007-re 258 euróra növelte a minimumbért.

A kollektív alku munkaértekezleten ismét megállapításra került, hogy a béreket nem önmagukban, hanem vásárlóerejüket illetően kell vizsgálni.  Le lehet azonban a 2000-2007 év közötti reálbér alakulás kapcsán szögezni, hogy 2000-ben a legnagyobb bérrel rendelkezők 20%-a még csak 3,5-szer nagyobb bért tudhatott magáénak, mint a legkisebb bérrel rendelkezők 20%-ának bére. 2007-ben ez az arány már ötszörösre nőtt, mégpedig nemcsak az EU-15 hanem az eurózónába tartozó országok viszonylatában is!   
Ennek magyarázata az európai megosztottságban rejlik: a „divide et impera” jelenségben. Azaz, míg a gazdasági integráció előrehalad, a munkaerőpiac továbbra is megosztott maradt, a kollektív alku folyamat a nemzeteken belül zajlik, és a  Szociális Európa csak bizonyos területeken létezik.

A megfelelő, igazságos bérekért és az egyenlő munkáért egyenlő bért célzó ETUC kampány éppen ezért a következő oszlopokon nyugodna  az eredeti javaslat szerint:
- Bemutatni a közvéleménynek és a médiának a munka Európája ellen működő trendeket és politikákat, beleértve a bérek fizetőképes keresletének hiányát, a GDP-ből a bérek részesedésének csökkenését, a férfiak és nők közötti növekvő bérrést, stb.
- Növelni a kollektív alku stratégiák koordinációját Európában, felhívni mind a szakszervezetek, mind a dolgozók figyelmét arra, hogy az a stratégia, amely azt mondja, hogy a versenyképességet a bér visszafogásával lehet elérni, zsákutcába vezet.
- Az európai szakszervezeteknek a koordinációtól a kooperáció felé kell elmozdulniuk. A közös stratégiáknak arra kell irányulniuk, hogy a bérek fizetőképes kereslete erősödjön, nőjön a belső kereslet.
- Európai szinten nyomást kell gyakorolni annak érdekében, hogy a strukturális alapokból még több jusson a szegényebb régióknak, új kezdeményezést kell kidolgozni a munkaerő kölcsönzéssel kapcsolatban, fékezni az adóversenyt Európában.    
 
Borbély Szilvia
2007. november 16.