Körkép - Idősek
Körkép - Idősek
A nők után a legtöbb hátrányos megkülönböztetés az időseket éri, és ezt a legnehezebb bizonyítani.
A legtöbbször csoportos létszámleépítéseknél fordul elő, hogy a hatékonysági mutatókra hivatkozva elküldik az idősebbeket.
Hiában van többezer hirdetés, amely kizárja lassan már a 35 év felettieket, mégsem indul per ezekeben az ügyekben. A Munkaügyi Minisztérium néhány éve próbaperben tesztelte milyen bírói döntés születne ilyen esetben. Egy élelmiszerlánc kizárólag 25-35 év közötti férfi alkalmazottakat keresett. Egy 35 év feletti hölgy vállalta a kísérletet, hogy jelentkezik a hirdetésre. Az ügyvéd nem a munkaügyi, hanem a rendes bíróság előtt perelt, mivel alkotmányos jogai is csorbultak. A bíróság szerint a jogsértés már a hirdetés feladásával megvalósult. Az ítélet nem alkalmazott szankciót, csak a jogsértést állapította meg, igaz a felperes nem kért kártérítést.
Az első, s idáig egyetlen hátrányos megkülönböztetés miatt indult bírósági per, amelyet a sértettek nyertek, az egyik utazási iroda ellen indult. Az iroda elbocsátotta három, 50 év körüli női alkalmazottját, s helyükre fél éven belül 30 éves munkatársakat vett fel. A hatóság félmillió forintra büntette a céget, amely fellebbezett.
A legkirívóbb példákat a multinacionális cégek produkálják, létszámleépítésre hivatkozva küldik el a "korhatár feletti" alkalmazottaikat, hogy a helyükre fiatalabbakat vehessenek föl. Ha a munkavállaló a diszkrimináció ellen bírósághoz fordul, akkor nyíltan vállalnia kell a konfliktust munkáltatójával szemben. Előrelépés, hogy az esélyegyenlőségi törvény kimondja, a munkaadónak kell bizonyítania, hogy nem diszkriminatív módon járt el, s így nem a sértettnek kell további megaláztató procedúrákon igazoltatni a hátrányos megkülönböztetést.
Forrás: HVG Online
Salgó Andrea 2006. okt. 11-i cikke nyomán